Egy gimnázium kilencedikes diákjai közül mindenki tanulja az angol és a német nyelv valamelyikét. Az évfolyam kétharmada angolt tanul, 45%-a németet, 14-en pedig mindkét nyelvet tanulják.
Hány osztály van az évfolyamban, ha mindegyik osztályba 30-an járnak?
Az 1:2:3:4:5:6:7:8:9:10 kifejezést az összes lehetséges módon zárójelezzük.
Határozzuk meg az így kapható kifejezések közül a legnagyobb és a legkisebb értékűnek a szorzatát!
Egy gyorsvonat a 600 m hosszú alagúton négyszer annyi idő alatt halad át, mint amennyi idő alatt elhalad az alagút előtt lévő szemafor mellett.
Milyen hosszú a vonat? (Az áthaladási időt akkor kezdjük mérni, mikor a vonat eleje beér az alagútba és addig mérjük, amíg az utolsó vagon el nem hagyja azt.)
A 30 fős 9. A osztály diákjai matematika órán két csoportban kiszámolták az osztály tanulóinak átlagos testmagasságát. A két csoport egyeztette az eredményt és kiderült, hogy az egyik csoport egy fiú 176 cm-es testmagassága helyett 167 cm-rel számolt.
Mennyi az osztály tanulóinak az átlag magassága, ha a hibás adattal 168,7 cm-t számoltak?
Egy érettségi találkozón kétszer annyi fiú volt jelen, mint lány. A fiúk kézfogással üdvözölték egymást, a lányok szóban köszöntötték a fiúkat.
Hányan jelentek meg a találkozón, ha a lányok 128 alkalommal üdvözölték a fiúkat?
Egy könyvtár könyvállományát 10%-kal bővítették. Két hónap múlva 180 elhasználódott könyvet áthelyeztek a raktárba. Ezek után a könyvtárban megmaradt könyvek ötödét kölcsönadták egy kiállításra.
Hány könyv volt eredetileg a könyvtárban, ha a kiállítás ideje alatt 1220 könyv maradt?
Mari néni kacsa- és tyúktojásokat árul a piacon. Egyik nap összesen 600 db tojást adott el. Este, mikor a napi bevételt összesítette, észrevette, hogy a kétfajta tojásból származó bevétel megegyezik.
Mennyi tyúktojást adott el, ha két kacsatojás ára megegyezik három tyúktojás árával?
Egy téglalap alakú füves park területe 5000 m2. A parkban az oldalakkal párhuzamosan két betonút keresztezi egymást. Az egyik területe 500 m2, a másiké 250 m2. Az utakon kívüli rész mind füves.
A park területének hány százalékát borítja fű?
Egy egyenlő szárú háromszög kerülete 32 cm. Az alapja a szárak összegének a 60%-a.
Mekkora a területe?
Az ABC háromszög AB oldalának felezőpontja F, BC oldalának B-hez közelebbi harmadolópontja H.
Mekkora az ABC háromszög területe, ha az FHC háromszögé 6 cm2?
Egy háromszög két belső szögének az aránya 1:2. Az ezekhez a szögekhez tartozó belső szögfelezőegyenesek által bezárt szög 45°.
Az alábbi két állítás közül melyik igaz, ha a háromszög legrövidebb oldala 5 cm?– A háromszög egyik oldala 10 cm.– A háromszög egyik külső szöge négyszerese az egyik belső szögének.
Takaros város főtere kör alakú, 5 sétaút keresztezi egymást ezen. A főtér utakon kívüli részeit füvesítik.
Legfeljebb hány részt fedhet fű?